Nyugalom és pihenés a szabadban

Kemenessömjéni
Levendulafarm

A levendulásról

2011-ben kezdtük el a levendula telepítését Kemenessömjénben egy idilli domb tetején, ahonnan gyönyörű a kilátás. Az első évben 3 sort ültettünk be, melyet minden évben folyamatosan bővítettünk. Jelenleg több, mint 7000 bokor francia levendulával büszkélkedhetünk. Minden évben június közepétől kezdjük meg a levendulabokrok kézzel, illetve géppel történő metszését és aratását, ami 2-3 hétig tart. A learatott levendulából levendula-csokrokat, -párnákat, levendula vizet és illoolajat, valamint szárított és morzsolt levedulát készítünk. Az évek során a farmot kibővítettük egy levendula-labirintussal és egy mezítlábas taposóval (Kneipp-ösvény) is, melyek kiváló szórakozási lehetőséget biztosítanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Levendulafarm Kemenessömjén

A levendula virágzása június közepén kezdődik meg, ilyenkor lila virágba borul a farm. 2014 nyarán tartottuk első nyílt napjainkat, melyekre sok látogató érkezett. A pozitív visszaljezések miatt azóta is minden évben 2-3 nyílt napot tartunk a levendulafarmon a virágzás csúcsán. Ezeken az alkalmakon a látogatóknak lehetőségük van levendula szedésre, levendulás sütemények illetve levendulaszörp kóstolására, valamint termékeink megtekintésére és vásárlására.

Érdekel, hogy mit fogsz látni a farmon vagy tudni szeretnéd, hogy hogyan kezdtünk bele a levendulás kialakításába? Esetleg érdekel a levendulás nyílt napunk? Itt megtalálsz mindent ezekről!

Összegyűjtöttünk pár képet a farmról, melyeket itt találsz. Ha videót is szeretnél látni a levendulásról, azt a “Farmról” vagy “Rólunk” menüben éred el.

Nyugalom a szabadban

Pihenj és töltődj fel lila bokrok között a levendulafarmon.

Levendulás termékek

Számos levendulás terméket készítünk, melyeket megtalálsz a webshopban.

Kérdésed van?

Hívj minket bátran, ha bizonytalan vagy a rendeléssel kapcsolatban.

Érdekelnek a levendulás termékek?

A levendulából számos terméket készítünk, melyeket megtaláltok a weboldalunkon.

Shopping Cart
Scroll to Top